var pageUrl = window.location.href; const regex = /koromgomba-megoldas-garanciaval/g; if ( ! pageUrl.match(regex)) { }
(+36) 30 580 0499 ugyfelszolgalat@andio.biz
Oldal kiválasztása

Augusztus van, egy napsütéses szombati nap. A két legjobb barátnő ma egyszerre mondta ki a boldogító igent.

Ahogy minden ifjú pár, ők is tele vannak tervekkel, álmokkal. Mindkét családnál hamarosan megszületett az első gyermek. Aztán az élet úgy hozta, hogy az egyik pár a fővárosból vidékre költözött. A kapcsolatot tartották, évente legalább kétszer meglátogatták egymást. Aztán megszületett a második gyermek is, mindkét család nagy örömére. A látogatások egyre ritkultak, majd eltelt 8 év úgy, hogy egyáltalán nem találkoztak. Interneten, a facebookon, véletlenül találtak egymásra. Időnként e-mailt írtak egymásnak, az egyik ilyen levélváltásnál jött a nagy ötlet, mi lenne, ha a közelgő 15. házassági évfordulót egyszerre ünnepelnék. Úgy döntöttek, hogy a Budapesten élő családnál fogják tartani az évfordulót.

Végre elérkezett a buli napja, megérkezett vidékről a baráti család a budapesti családhoz. Kiderült, mindenki még mindig ugyanabban a munkakörben dolgozik, barátságosak voltak egymással mint az esküvő napján, de volt egy óriási nagy különbség a két család között.

 

A SZTORI FOLYTATÁSA…….

 

A két barátnő egy sarokban rögtön nőies dolgokról kezdett csacsogni. Icus, a vidéki barátnő elpanaszolta, hogy mostanában elégedetlen magával, nem tudja a nőiességét megélni.

Mutatta a bőrét, ahol sok kis bőrhiba és ránc jelentkezett. A hajhullással és korpásodásoddal is küzd. A budapesti barátnő, Kata érezte, hogy Icus barátnéja nagyon mélyponton van, és sürgősen ki kell rángatnia ebből az állapotból.

A beszélgetés végére Kata tudta mi a megoldás, és így szólt:
“Icus, menj haza, és dobjál ki mindent a fürdőszobából. Tudod milyen káros összetevőkkel van tele az arckrémed vagy a tusfürdőd, a samponról nem is beszélve? Ne csodálkozz, hogy bőr- és hajproblémával küzdesz.”

Kata megfogta Icus kezét, a férjeknek odaszóltak, hogy egy óra múlva jönnek, van egy kis dolguk. Autóba pattantak, és eljöttek hozzám, az Andió boltba. Egy nagyon jót beszélgettünk, és végül Icusnak a következő szépségcsomagot állítottuk össze:

 

– 100 ml Andió sheavaj, arc- és testápoláshoz (natúr krém)

 

– 100 ml Andió hajsampon (bio)

 

– 1 db fekete szappan (fürdéshez, hajmosáshoz)

 

– 10 ml levendula illóolaj (sheavajhoz csepegtetve, a bőrproblémákra)

„Figyelj Icu, neked nem szokott fájni a fejed, mire a takarítás végére érsz? Kérdeztük. És a kezeid a sok vegyszertől nem lettek érzékenyek, rettentően szárazak és kiütésesek? Ismerős panaszok? Hát akkor most megsúgjuk Neked, ez a flakonos tisztítószerektől van. Cseréld le azokat is, olcsóbbra és környezetbarátra.”

 

Icusnak ezt az olcsó és hatékony Öko tisztítószercsomagot állítottuk össze:

– 1 kg mosószóda

 

– 1 kg szódabikarbóna

 

– 0,5 kg bórax

 

– 0,5 kg citromsavpor

 

– 1 db mosószappan

 

„Icus, Neked is lehet tiszta, baktériummentes álomotthonod. Lehet gyönyörűszép, egészséges bőröd. Te is megérdemled, hogy kiegyensúlyozott, boldog nőként élj. De ehhez Neked is kell tenni, merj váltani. Ezek a kezdőcsomagok a segítségedre lesznek, az eredmény pedig magától jön.”

 

Mi a nagy különbség a két család között?

A budapesti család a természettel harmóniában él, egészségesen, elégedetten. Kizárták az életükből a vegyszereket, a gyárban készült, futószalagon létrehozott arckrémeket és flakonos tisztítószereket.
Az egész életüket tudatosan irányítják, és nem hagyják a reklámok által irányítani a mindennapokat. Kata, három éve, a bőrápolással kezdte az élete megreformálását, majd az Andió hírlevelek hatására, a háztartásából fokozatosan száműzte az összes vegyszert, lecserélve filléres öko szerekre. Kata idén lett 40 éves, a bőre egészségesen szép, ránctalan és bőrhibáktól mentes. Egyszerűen jól érzi magát a bőrében. Két lánya is elégedett, hogy anyukájuk megismertette velük a natúr bőrápolást, így a kamaszkori pattanásokra idén már teafaolajat használnak, nem a reklámokból ismert csúnyaságokat. És mivel az iskolában klóros fertőtlenítőszerektől bűzlik a folyosó és mellékhelyiség, büszkék és hálásak anyukájuknak, hogy otthonukban nem kell az ismerős vegyszerszagot érezniük. De azt is tudják, hogy a lakás minden helyisége baktériummentesen tiszta, filléres öko szerek által, így egyik barátnőjük szobája sem tisztább.

 

Az út mindenki előtt nyitva áll…

Neked is lehet vegyszermentes álomfürdőszobád

Ezt használd és pillanatok alatt ragyogni fog a fürdőszobád!

 

 

Mit, mivel, hogyan? Fürdőszoba takarítási ábécé, első rész

 

Szódabikarbónás házi súrolószer

Vegyszerek nélkül is kitakaríthatod az egész fürdőszobád

A szódabikarbóna önmagában, vagy vízzel, ecettel keverve súroló-, és általános tisztítószer.

A fürdőkád oldalára rakódott szennyeződést és szappanhabot pillanatok alatt eltüntetheted, ha áttörlöd a kádat szódabikarbónával.Ha a lehető legkevesebb munkával szeretnéd tisztává varázsolni a régi, zománcozott kádat: A szódabikarbónából készíts passzát, kevés víz hozzáadásával. Kend fel a kádra, hagyd hatni, majd alaposan öblítsd le.

Könnyen visszaadhatod kádad eredeti fényét, ha hígítatlan ecettel alaposan kisúrolod, majd leöblíted tiszta, hideg vízzel. Az ecet a kemény víz nyomainak eltüntetésében is segít: önts a forró csapvízhez három pohár ecetet, és ereszd tele a kádat úgy, hogy ellepje a foltokat. Fél óra múlva engedd le a vizet, és a kád újból fényes, fehér és csillogó lesz.

 

Csempe tisztítása

Csempetisztító: keverj össze negyedcsészényi szódabikarbónát, fél csésze ecetet, illóolajat és kb. 5 liter vizet. Üres szórófejes flakonba töltve, alkalmas fürdőszobai csempe tisztítására.

 

 

WC tisztítása

A WC-t szódabikarbónával vagy ecetes vízzel súrold ki. Ha egyszerre szeretnéd kitisztítani a tartályt és a kagylót, önts havonta egyszer fél zacskó szódabikarbónát a tartályba, hagyd benne éjszakára, majd reggel néhányszor húzd le a WC-t.

A tiszta és friss illatú WC-csésze titka nem más, mint az ecet. Önts belőle két pohárral a kagylóba, hagyd hatni éjszakára, majd reggel öblítsd le. Ha ezt minden héten egyszer megcsinálod, a csúnyán elszíneződött vízkőgyűrű nem jelenik meg – sőt, az ecet fertőtlenít is. A friss illat szódabikarbónával is könnyen elérhető. Válassz ki egy szép, díszes tálkát, szórd bele a fehér port, majd helyezd a tartály tetejére. A hatást fokozhatod, ha a szódabikarbónához keversz illóolajat is.

 

 

Lefolyótisztítás

A legagresszívebb és egészségünkre legkárosabb bolti tisztítószerek közé tartoznak a lefolyótisztítók. Szelídebb, de ugyanolyan hatásos módszer, ha az eldugult lefolyóba szódabikarbónát teszel, majd ecetet öntesz rá, végül a habzás után forró vízzel leöntöd.

Mikor eldugul a vécé vagy a lefolyó, először próbálkozz pumpával! Ha így nem boldogulsz, akkor ecet és szódabikarbóna keverékével feloldhatod az eltömődést. Fél deciliter ecethez tégy 2 kanál szódabikarbónát. Vagy a lefolyót tömény ecettel tele kell önteni, majd forró vízzel meglocsolni, és hagyni fortyogni.

 

Vízkő

És ha már a maró hatásáról van szó, a citrom segítségével eltüntetheted a vízkövet a mosdókagylóról és csapról. Keverj össze három evőkanál szódabikarbónát egy citrom kifacsart levével és súrold át vele a felületeket, majd mosd le. Így még a lefolyóból áradó szagoknak is véget vethetsz.

 

 

0 0 vote
Article Rating
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x
var pageUrl = window.location.href; const regex = /koromgomba-megoldas-garanciaval/g; if ( ! pageUrl.match(regex)) { }