(+36) 30 580 0499 ugyfelszolgalat@andio.biz
Oldal kiválasztása

Lehetetlen BIO napvédő termékeket vásárolni

Többen megkerestetek, hogy milyen BIO napvédő terméket fogok árusítani. Sajnos a lenti okok miatt, nem sikerült találnom BIO fényvédő terméket.

Az Európai Bizottság új ajánlása szerint 2010-től a naptejeket úgy kell előállítani, amely minimum 90 százalékos fényvédő hatást jelent a káros UVA-sugarak ellen. Ezt csak kémiai vegyületekkel lehet elérni, és ez egy natúr- vagy biokozmetikum esetében megengedhetetlen. Tiltakozásuk jeléül a biokozmetikumokat gyártók, – így az általam forgalmazott Weleda cég is – kivonta a forgalomból a napozószereiket.

Miért is folyik a vízcsapból is, hogy vegyünk napozó termékeket?

Biztos észrevételezted, hogy a napozó termékeket gyártók, erős kampányt folytatnak a médiában a napvédő termékek használata mellett. Miért is?

A válasz egyszerű, mivel hatalmas nyereséget jelent számukra. Az sem zavarja őket, hogy a legtöbb  kereskedelmi forgalomban megvásárolható napvédő termékkel nem lehet elkerülni a leégést. Az olyan állítások, mint “egész napi védelem”, “vízálló”, “kivédi a káros sugarakat” nem igazak, mégis szerepelnek a flakonokon. Ráadásul, a napvédők hatása, a legjobb esetben is kétséges, a legtöbb közülük nagyon sok kárt okozhat, nem védelmet.

A napvédő krém hatásosan meggátolja szervezetedben a D vitamin termelődését.
A napvédő termékek tényszerűen 97,5-99,9 százalékkal csökkentik a D vitamin termelést. A D vitamin hiánya, számos betegség forrása lehet.

Milyen napvédővel védjük bőrünket a nap sugaraitól?

A napvédő termékekben fényszűrők vannak, melyek működési mechanizmusok szerint két csoportra oszthatók: kémia szűrőt tartalmaz vagy fizikai szűrőt. Gyakori, hogy fizikai és kémiai fényszűrőket egyaránt felhasználják.

Segítségképpen, összegyűjtöttem néhány infót, hogy megkönnyítsem a választást,   a fizikai vagy kémiai fényszűrős napozó termékek között.

Összetétele

Fizikai fényszűrőt tartalmazó

Kémiai fényszűrőt tartalmazó

működési mechanizmusa

fényvisszaverő olyan mikropigmenteket tartalmaznak, amelyek a visszaverik a sugarakat.cinkoxidot (ZnO), titándioxidot (TiO) tartalmaznak, mely ártalmatlan fehér por, olyan szemcsenagysággal rendelkezik, hogy nem tudnak bőrön keresztül felszívódni.

A cink-oxid és titándioxid hatásos az UVB és UVA sugarak ellen. 75 éve az egész világon használják a napvédő termékekben, teljesen biztonságos.

Szintetikus vegyületek, amelyek az UV-sugarakat  elnyelik, fényvédő filtereket tartalmaz benzalazin, benzofenon és származékai, triazol származékok, csersav származékok

Felkenéstől számítva, mennyi idő alatt fejti ki hatását?

elég közvetlenül a napozás előtt bekenni velük a bőrünket,  azonnal hatnak.

legalább fél órával a napozás előtt fel kell kenni a bőrre.

Felszívódnak-e bőrön keresztül, mennyire károsak az egészségünkre?

Jellemzőjük, hogy visszaverik és szétszórják a sugarakat, ezért azok csak elenyészõ mértékben jutnak be a bõrbe, gyakorlatilag úgy veri vissza az UV sugarakat, hogy azok el sem jutnak a bőrünkig a Nap hatására mérgező anyagokra bomlik,  bőrbe felszívódva fejtik ki hatásukat, szabadgyököket szabadíthatnak fel és fényérzékennyé tehetik a bőrt!  Mivel tehát felszívódnak és raktározódnak a bőrön keresztül, ezért károsíthatják az egészséget, pl. károsíthatja a májat, sőt állatkisérleteknél hormonzavart is kimutattak.Számos összetevője allergiás reakciót vált ki.  Rákkeltő tulajdonságuk van.

Miért is érdemes házi napozószert készítened?

Mert a bolti tele van kemikáliával, felesleges kiadás, gyorsítja a bőr öregedését, gyorsítja a rák kialakulásának kockázatát, veszélyes az egészségedre (károsíthatja a májat, hormonzavart is kimutattak).

Egy rákkeltő anyag a bőrön sokkal veszélyesebb, mint ha megennéd, mivel a bőrből azonnal a vérkeringésbe kerül.

Bőrünknek fontos funkciói vannak, vigyázz rá! A bőrünk a legnagyobb és legsokoldalúbb szervünk, védelmi funkciót lát el. Nagysága 1,5 négyzetméter, súlya 2-12 kilogramm, a test magasságától függően. Az egyik legsokoldalúbb szervünk is. A bőr igen érzékeny: csupán néhány milliméter vastagságú.

Van 10 perced a saját és családod egészségére?

Akkor bátran készíts házi napozót cink-oxiddal, nagyon egyszerű, és a bőröd (is) imádni fogja. Elkészítési ideje max. 10 perc, tovább tart a mosogatás, mint maga a krémkészítés. A videó készítésével demonstrálom, hogy mennyire egyszerű a házi krémkészítés, nem nehezebb mint egy tejbegríz elkészítése.

A napozónk, fizikai fényszűrős, cink-oxiddal készül, mely teljesen ártalmatlan fehér por, viszont nagyon jó hatású, és a legnagyobb múltja van:  kb. 300 éve használják már a bőrgyógyászatban  a kovacinkérc főbb összetevőjeként. Egy leheletvékony, alíg látható fehér réteggel vonja be a bőrünket, hisz tudod, ez a hatékonyságának lényege, úgy veri vissza az UV sugarakat, hogy azok el sem jutnak a bőrünkig.

0 0 vote
Article Rating
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x